A legtöbb ember ma annyira racionálisan gondolkodik, hogy cselekedeteikre maximum tudatalatti módon hatnak ki az érzelmeik. Sokáig én is így cselekedtem. Neveltetésem során mindig azt sulykolták belém, hogy egy fiú sose mutassa ki az érzelmeit, mert az gyengévé, sebezhetővé teszi. Én az életet nehezen tanultam. Mindig szükségét éreztem a példának és a személyes élményeknek. Nem tudtam egyetérteni azzal, hogy az érzelem világa a nők privilégiuma. Sohasem kerestem az ellentétet a két nem közt, hanem azt firtattam, hogy a két nem hogyan tudja kiegészíteni egymást. Ösztönösen azt éreztem, hogy a nő és a férfi külön-külön csak fél ember. Ha egymás mellé állnak, egymást támogatva, egy dolog érdekében csak akkor válnak eggyé. És, ha netán kettőjük közt szeretet, vagy szerelem fejlődik, akkor jóval többek lesznek egynél, mert így tudnak megfelelni dualista világunk törvényszerűségeinek. Fiatalkorom óta, az ellentétes nemhez én mindig úgy viszonyultam, hogy pillanatnyi kapcsolatom szereplője, gyermekeim anyja, boldogságom forrása, érzelmeim táplálója lesz. Ezért minden kapcsolatomat áthatotta az érzelmi töltés, függetlenül attól, hogy tudtam volna, ki lesz az igazi. Ismeretségeim barátsághoz, szeretethez és szerelemhez vezettek. Mindegyik ismeretség más volt, és minden szerelem különbözött a többitől, de voltak közös vonásaik, hiszen ez alapján tudtam eldönteni az ismeretség státuszát.
De több mint 40 éve megismertem egy középiskolás lányt, Hortobágyi Erzsébetet, aki épp olyan átlagos kinézetű volt, mint én, mégis boszorkányos módon meg tudott babonázni. Én nem rendelkeztem ilyen képességekkel, ezért kapcsolatunk tiszavirág életű volt. Még az érzelem csíráját sem fedeztem fel benne, mégis hihetetlen mértékben vonzódtam hozzá. Érzelmi világomat feldúlta, így az védekezni kezdett, és kihúzta őt szerelmeim listájáról. Nem volt nehéz megtennie, hiszen a felé tanúsított érzés, szinte minden ismertető jegyében különbözött az eddigi szerelem érzésektől, mert annál sokkal több volt, és erre csak utólag jöttem rá. Az idő múlott, családot alapítottam, és értelmem lassan nem tudott mit kezdeni egy olyan lénnyel, aki nem barát, és nem tartozik a szeretteim közé sem, ezért értelmem is megtagadta őt. Így az értelem és érzelem közt, ott lebegett a semmiben az a nő, aki még mindig szeretetemben fürdik, anélkül, hogy tudna róla. Ahogy idős koromra egyre érzelmesebb lettem, felmerült bennem az igény, hogy lássam őt, beszélhessek vele, pedig tudtam, hogy sosem szeretett. A szeretet hiánya nem érdekelt, mert megkaptam máshol és mástól. Intellektuális kapcsolatra vágytam vele, mert mindenáron ki akartam deríteni, hogy milyen kapcsolat fűz hozzá, ami miatt nem tudtam elfelejteni, nem tudtam nem szeretni. Ehhez meg kellett keresnem, de sem a nevét, sem a címét, sem pedig a külsejét nem ismertem, mégis megtaláltam. Korabeli filmek nézése, zeneszámok hallgatása közben próbáltam emlékezetemet tágítani vele kapcsolatban, hogy felhozzam minden emlékemet, hogy leírhassam azokat, így bizonyítva az utókornak, hogy mindenkor születhetnek rendkívüli dolgok, melyeknek nyoma sincs fizikai világunkban. Nem csak az emlékeimet írtam le, hanem keresésének módját és a találkozást is. Mindez rendkívül hihetetlen, és bennem azt erősíti meg, hogy valamilyen kapcsolatban vagyunk egymással. Ezt a kapcsolatot 18 éves korom óta érzetemnek tartom de, hogy ez alapján meg tudtam találni, már kiverte nálam a biztosítékot.
A Böbe című írásom, nem kitalált történet, az eseményeket én éltem át, azokkal az érzésekkel melyek bennem keletkeztek. Egy pár adatot, a személyiségi jogok védelme miatt megváltoztattam, de a változtatások a történet helyességét nem befolyásolják még számmisztikailag sem.
Mindazoknak, akiknek felkeltettem az érdeklődését egy érzelmekben gazdag, fantasztikus történet iránt, javaslom az írás elolvasását.
Kérem a kedves olvasót, ha jó szándékú megjegyzése van az olvasottakkal kapcsolatban, akkor azt ne rejtse véka alá. Várom azokat a válaszokat is, melyek segítségével esetleg megtudhatom, miért találtam meg a keresett személyt, és válaszoljanak azokra a kérdésekre is melyeket most nem teszek fel, de az írásból következnek.
Szívesen venném, ha különleges képességű egyének (látó, reinkarnációs hipnotizőr, stb.), segítenének felderíteni, hogy vagyunk-e valamilyen karmikus kapcsolatban.
Ha valaki netán magára ismer a történetben, akkor azt feltétlen jelezze felém, mert a hálóra való feltöltésnek az is célja volt, hogy örömet okozzak neki azáltal, hogy megtudja szeretetem nem várt el tőle semmit, mert önmagában volt teljes, és visszajelzése révén lekerül a bakancs listámról, mert már tudom, hogy ismeri gondolataimat. Talán így megszűnik hallgatása is, és nyitottabb lesz a világ felé, mert a dolgokkal való szembenézés és nem a hallgatás teremti meg a harmóniát.