MENÜ
Hortobágyi Erzsébet emlékére
A remény csak akkor hal meg, ha beteljesedett!

(Emlékeim Hortobágyi Erzsébetről)

Bevezető

Az én fiatalkorom sem különbözött a korombeli más fiatalokétól. Egymás után ismerkedtem meg különböző viselkedésű, és kinézetű lányokkal. Köztünk barátság, szeretet, szerelem alakult, mely hol égetett az örömtől, hol pedig a bánattól. Mindegyik ismeretség arra szolgált, hogy alakítsuk egymást, tereljük egymást egy olyan irányba, ahol megtaláljuk az igazit. S miután megtaláltuk az igazit, mely új örömet adott, a régi bánatokat elfeledtük mind, mert ők az út részei voltak.

De biztos, hogy az út részei voltak? Nekem az igazi előtt volt egy rövid ismeretségem, mely még az úton, vagy az útban maradt, mert bárhova megyek, viszem magammal még 45 év után is.

Tévedés ne essék: szeretem a feleségemet!

Ez az írás, képekkel kiegészítve önéletrajzom mellékletét képezi. Lássuk a történetet.

A kezdet

1966 őszén osztálytársaimmal, Tiborral és Mikivel hétvégeken azzal töltöttük az időt, hogy leányok ismeretségét kerestük. A különböző iskolák gólyabáljaira próbáltunk meghívóval bemenni. Ez nem ment mindig zökkenő nélkül, hiszen nem volt minden iskolába ismerősünk, akitől a meghívókat, be tudtuk volna szerezni. Tudomásunkra jutott, hogy a soron következő szombaton a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Gyakorló Szakközépiskolában is lesz bál. Az iskola helyét a telefonkönyvből megtudtuk, és elindultunk barátaimmal, hátha az iskolában tudunk meghívót venni, de a meghívók elfogytak, így az Akácfa utcában lévő jegyüzér által jutottunk meghívóhoz dupla áron. Miután bejutottunk, pillanatok alatt fény derült arra a tényre, hogy a nagy tömeg miatt itt sem táncolni, sem pedig fogyasztani nem tudunk semmit. Pedig a zene szólt, a terem tele volt fiatalokkal és a terem jobb oldali részén, szemben a sarokban egy kis pulton üdítőt és szendvicset is lehetett kapni. Próbáltunk körbe nézni, találkozunk-e ismerősökkel.  A fal mellett oldalazva haladtunk körbe-körbe, hogy megszemléljük a leány felhozatalt. Túl sok volt a fiú, és túl kevés a szabad leány ahhoz, hogy válogatni tudjunk. Már másodszor jártunk körbe, mikor körvonalazódott bennünk, hogy nincs sok keresni valónk itt. Mindannyiunk fejében az járt, hogy hagyjuk a pénzünket veszni és keressünk egy másik szórakozóhelyet, ahol táncolni tudunk.

És ekkor egy ezüst-fehér gyémántcsillogásra figyeltem fel, mely a táncparkettről egyenesen a lelkembe hatolt. Nem vettem észre a fény forrását, ezért keresni kezdtem. Pár másodperccel később feltűnt egy mosolygós arcú kislány képe. És a szem ismét villant. És a lelkem megszólított: Ő is te vagy. Ő a te ikerlelked. De nem tudtam ezzel az információval mit kezdeni, miközben éreztem, hogy bennem is valami hasonló van, és a kettő egy ezüstszállal mintha össze is lenne kötve. A mai napig nem tudom, hogy ezek a gondolatok hogyan jutottak a fejembe, hiszen életemben nem hallottam még ikerlélekről, de úgy gondoltam, a szó alapján valamilyen módon összetartozó és/vagy hasonló lelkekről lehet szó. Kora gyermekkoromban arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy hiába vannak szüleim, testvérem, cselekedeteimben mindig egyedül vagyok, mert azokat mások nem tehetik meg helyettem. Ez félelmet keltett bennem. Abban a pillanatban, hogy az ikerlélek szó beültetést nyert az agyamba, szárba szökkent, és a félelmem lassan elmúlt. Nem vagyok egyedül, a Teremtő gondoskodott rólam. Adott egy társat, mely megnövelte önbizalmam, és kinyílhattam a világ felé.

Ö az ikerlelkem? Ez Te vagy. Néztem feléd, de továbbra is csak az arcodat láttam néha-néha felvillanni. Meleg volt. Kinyitották az ablakokat. A szeptemberi páradús levegő megtette hatását. A levegő megmozdult, remegett. És a lábaim is remegni kezdtek. Még egy pillantás feléd és anélkül, hogy láttam volna a teljes valódat, egy pillanat alatt beléd szerettem. Nem a külsőd fogott meg, és nem szerelem volt ez, hiszen voltam már szerelmes többször is, ez nem hasonlított egyikre sem. Nem voltam kíváncsi arra, hogy, hogyan nézel ki, milyen a hangod, milyen színű a szemed, milyen a modorod, milyen nemzetiségű vagy vallású vagy, csak egy dolog érdekelt, hogy megismerkedjek veled. Ehhez bátorságom viszont nem volt. Oda fordultam barátomhoz.

-          Te Tibi, légy szíves kérd le nekem azt a kislányt, és feléd mutattam.

-          Miért nem kéred te le?

-          Mert nem merem, mert ő az iker lelkem, és először találkozom vele.

-          Ne mondj már ilyen butaságot, még lelked sincs, nemhogy ikerlelked. De azért lekérem neked.

Pár perc tánc után lekértelek Tibortól. Végre bemutatkozhattam neked. Te azt mondtad Hortobágyi Erzsébetnek hívnak, és kislányosan ragaszkodtál a Böbe névhez. Még egy pár számot áttáncoltunk, ha lekértek, akkor Tibi és Miki segített a visszakérésben, hogy ne legyen probléma, aztán megbeszéltük, hogy a következő hétvégén a Baross utcai Farkas Jenő és Varjasi Dezső által vezetett Táncstúdióban találkozunk. Számoltam a napokat, melyek ólom lassúsággal mozgatták lábaikat. Még a tanórákon is rajtad járt az eszem, alig tudtam figyelni. Vártam, hogy a fel-alá mászkáló tanár a kulcscsomóját, vagy a krétát hozzám dobja, hogy ébredjek már fel. De ő nem vette észre, hogy gondolataim milyen messze járnak. Vajon elengednek a szüleid a hétvégén? Még csak 15 éves vagy, most nyílsz ki a világ felé, és a szüleid féltenek mindentől. A te dolgod még nem az ismerkedés, hanem a tanulás. És az én dolgom is az, hisz a technikum utolsó évében vagyok, és korántsem mindegy, hogy tovább tanulok, vagy munkahelyet kell keresnem az iskola után. És végre elérkezett a hétvége. A kora délutánt, mivel D osztályban versenytáncoltam, gyakorlással töltöttem a Táncstúdióban, majd megvártam az össztáncot. Izgultam, hogy vajon eljössz-e. Nem kellett sokáig várnom, hogy lelkem boldog legyen. Közeledésed messziről észrevettem. A hétvégeken, össztánc idején nem csak a klubtagok jöhettek be a Táncstúdióba. Ilyenkor mindig élőzene szólt. A zenekar előtt közvetlenül több hely volt, mint a táncterem többi részén, ezért itt kezdtünk el táncolni. Többek közt a „Mother’s Little Helper” és a „Paint It Black” című Rolling Stones számokra rokiztunk gyakran. Sötétkék, apró virágmintás, rövid ujjú, jersey vagy selyemtapintású ruha és lapos sarkú cipő volt rajtad. Élveztük a táncot. Mikor forgattalak, lapockádon és hátadon minden izmod rezdülését a boldogság forrásának tekintettem. Mosolyogtál. Többnyire én beszéltem, te csak néhány szót ejtettél ki az ajkadon. Boldog voltam, mert boldognak látszottál, de tudtam, hogy boldogságom kulcsa nem a szerelem, hanem az érzés, melyet ikerlélek érzésnek nevezek, mely mennyiségében és minőségében szinte mindent magába foglal, melyre nincsenek szavaink, és amit tetézett a feltétel nélküli elfogadás okozta öröm. Sugárzott belőled egyféle melankolikus varázs, mely bénítóan hatott rám, mintha egy álomvilágban lennénk. Gondolkodásom leállt, csak voltam időn és téren kívül, boldogan. A szemedben volt valami, ami nagyon megfogott, mintha titkolt zavart vagy kacérságot mutatna lelked. Lehet, hogy csak azt sugallta, hogy megszerettél, vagy meghagytál abban a hitben, vagy azt láttad, hogy szeretlek és élvezted a helyzetet pedig csak 15 éves voltál. Párszor találkoztunk még a Táncstúdióban. Egy alkalommal randevúra hívtalak a körút és Baross utca sarkán lévő óra alá. Tettünk egy nagy sétát, én sokat beszéltem, te pedig szűkszavú voltál. Ekkor kértem meg születési adataidat. Te pedig beszéltél szüleidről, rokonaidról, öccseidről, és fényképet is ígértél magadról. Elmondtad azt is, hogy a bajuszos fiúkat jobban kedveled. Feltehetően édesapád bajuszt viselt. És a szemed, mintha nem most látott volna először, kacér kalandot ígért, melyben csak én lehetek a vesztes, mintha valamikor megbánthattalak és most itt az alkalom a bosszúállásra. Nem engedted, hogy hazáig kísérjelek, így csak a Szerb utcáig mentünk együtt. Amikor elváltunk, sokáig gondolkodtam, vajon megcsókolhatlak-e. Végül a puszi mellett döntöttem, mert nem akartam rámenősnek tűnni. Odahaza azt mondtad, hogy a barátnődhöz mész, és nem szeretnéd, ha a szüleid észrevennének egy fiúval, mert akkor megbüntetnek.

Titkon boldog voltam, mert értem hazudtál. Talán kétszer vagy háromszor randevúztunk, nem tudom pontosan. Aztán hiába vártalak az óra alatt. Mikor haza mentem édesanyám csak annyit mondott:

-          Fiam, már itthon is vagy?

-          Igen. Nem jött el a kislány, mondtam búsan.

Zokogtam, de csak befelé, hogy senki se vegye észre, mert nem értettem, hogy szavak nélkül miért maradtál távol. Lelki állapotom barátaim elől nem tudtam eltitkolni. Miklós, aki bajuszos volt, randevúra hívott, azzal a szándékkal, hogy segít nekem rendbe hozni a kapcsolatunkat. A randevún én is ott voltam, egy kicsit hátrébb, így te nem láttál. Viszont Mikinek adtál egy fényképet, de Miklós is csak két randevúra volt jó. Miki a fényképet nekem adta, hogy engem illet, mert én vagyok, aki szeret.

Az átalakulás

 Magam alatt voltam. Írtam egy levelet neked, és randevút kértem tőled. Te egy olyan válaszlevelet írtál melyben közölted, a Mikivel megüzented, hogy nem mutatsz felém érdeklődést. De ő tapintatos volt és ezt nem közölte velem, különben is ezt neked kellett volna szemtől-szembe megmondani! Te viszont azt hitted, hogyha nem jelensz meg a randevún, akkor én azt a kapcsolat végének tekintem. Mivel én úgy gondoltam, hogy az értelmes, értékes dolgokért meg kell küzdeni, hogy az tartós és megbecsült legyen, ezért ezt az eljárást gyávának és becstelennek, arctalannak tartottam, és jobban fájt mindennél, mert a szerelem lángja épphogy csak fellobbant bennem, és máris elfojtottad. A láng azonban nem aludt el, körbenézett, hogy van-e joga égni, de csak pislákolni tudott fájdalmában. Megkértél, hogy ne írjak levelet, mert levelem miatt szobafogságra ítéltek a szüleid. Ezt a kérésedet én egy évig tiszteletben tartottam.

Még inkább magam alatt voltam. Mivel skorpió jellemű vagyok nem mondtam le rólad. Többször elmentem az iskolád elé és vártalak. Fortuna nem fogadott kegyeibe. Csak egyetlen egyszer sikerült találkoznom veled. Akkor hazáig kísértelek. Egész úton érzéketlen racionalizmussal arról próbáltál meggyőzni, hogy én, hamar elfelejtelek. Hiába mondtam milliószor, hogy soha! S, ezt a párbeszédet félig futva, Teri barátnőd jelenlétében, egómat legyőzve folytattam egy másik skorpióval, miközben mérhetetlen vonzalmat éreztem irántad, mely a szerelemnél jóval több volt. Mindig más kárán szerettem volna tanulni, ezért figyeltem az eseményeket kiváltó okokat. Most viszont a saját tapasztalatomból kellett következtetést levonnom, de nem ismertem fel az okokat. Az, hogy nincs érdeklődés benned irántam, abból én nem tudtam építkezni, mert nem tudtam, hogy a kinézetemen vagy a modoromon kell-e változtatnom, ahhoz, hogy labdába rúghassak nálad. Ekkor láttalak utoljára.

Teljesen magamba roskadtam. Nem aludtam sem nappal, sem éjjel. Nappal zombi voltam, éjjel patakokban dőlt rólam a veríték, csak hánykolódtam. Rajtad kívül nem voltak gondolataim. Kerestem az okokat, eredménytelenül. Nem voltam képes megérteni, ha Te vagy az ikerlelkem, akkor miért nem érzel hasonlóan, mint én. A szeretet miért nem kölcsönös? Ha adok, miért nem kaphatok? Hol van itt a dualitás törvénye? Talán akibe beleszerettem az csak bennem van? És ha így van, akkor az, miért nem egy folyamat eredménye, és miért egy pillanat műve volt, és miért kötődik hozzád, és akartam-e én ezt? Vívódtam, melyről Te semmit sem tudtál. Így ment ez három hónapon keresztül.

Egyszer csak éleződni kezdtek a bosszú szikrái, de nem feléd. Mindenki más jó célpont volt. Ezért továbbra is jártam azokra a helyekre, ahol lányokkal lehet ismerkedni, de a szívem már kemény volt. Szinte sportot űztem abból, hogy minél több lányt bántsak meg, s így vezessem le fájdalmam. Kettős életet éltem, mást mutattam kifelé, és más volt a szívem mélyén. De a fájdalmam nem csökkent az által, hogy rossz voltam, ezért elhatároztam, mivel úgy éreztem, hogy Böbe rossz volt hozzám, s mert ő az ikerlelkem, ezért én jó leszek, de nem csak hozzá, hanem mindenkihez, még akkor is, ha nem éri meg.

És láss csodát, fájdalmam enyhülni kezdett. Irántad érzett szerelmem megszűnt, átalakult, de nem gyűlöletté, hanem az ikerlélek érzés miatt a szeretet olyan foka töltötte el lelkemet, mely a szeretet és szerelem valamennyi fokát és valamennyi fajtáját magában hordozza egyszerre, melyre nincs szavunk, és mely nem csak feléd irányul, de mindenben jelen van. És így Te akkor is velem vagy, ha nem vagy velem. A szerelmem megszűnése különleges energia csatornát nyitott meg. Te olyan voltál nekem, mint egy katalizátor. Tudtodon kívül állandó résztvevője voltál életemnek, mert minden cselekedetemnek a mélyén nagyon halványan ott voltál. Eddig azt hittem, hogy a szerelem megszűnését szeretet, vagy gyűlöletet követi, mely célzottan arra irányul, akibe szerelmesek voltunk. Tévedtem, és ez bizonyíték arra, hogy szerelmem nem az ego birtoklási vágyából fakadt. Bár kikosarazásod trauma volt, és megpróbáltam egyezkedni, mielőtt beletörődtem, de nem vontam kétségbe szeretetedet, mert áthelyeztem azt egy másik síkra, ahol viszonzott szeretetet kapok, és így szóba sem kerülhetett, hogy gyűlöljelek. Ám, fizikai világunkban a türelmetlenség miatt többször kijelentettem, hogy nem szeretsz, mert itt szerepeket játszunk, ahol az én szerepem megismerni a viszonzatlan mély szerelmet, neked pedig meg kell ismerned, hogy téged szerethetnek úgy is, hogy te nem szeretsz. Irántad érzett szerelem, a szerelemnél sokkal erősebb, mélyebb, tartósabb, feltétel nélküli, szexualitást nélkülöző, örök szeretetté változott. Ha rád gondolok, szinte érzem a szeretet energiáját, melybe én feloldódom és sugárzom tovább ezt az energiát, bízva abban, ha a bennem lévő lélek csak fél, akkor ez az energia a másik felemet is megtalálja azon az ezüst szálon keresztül és boldogságot okoz neked. Hiszen, ha bennem vannak részecskék, melyek hozzád kötnek, akkor te benned is kell lenni hasonló részecskéknek, De nem biztos, hogy érzéseink anyagilag megfoghatók. Lehet, hogy azok egy másik síkon helyezkednek el, mely sík épp úgy testünk része, mint valódi fizikai testünk, csak nem látjuk, nem értjük.

Rózsaszín, ködszerű, alvó állapotomból lassan ébredezni kezdtem. Bajuszt növesztettem. Közeledett az érettségi. Tudtam, hogy kitűnő tanuló voltál. Én csak a középmezőnyhöz tartoztam. Feltételeztem, hogy ha te képes vagy jól tanulni, akkor én is képes leszek rá, hiszen az ikerlelkek nem maradhatnak le egymástól. Belevetettem magam a tanulásba. Az utolsó tanévben 13 tantárgyból, nem egynél több mint egy jeggyel javítottam tanulmányi eredményemen, majd jó eredménnyel érettségiztem úgy, hogy minden műszaki tárgyból jeles lettem. Ezután felvettek a Műszaki Egyetemre előfelvételivel, ami azt jelentette, hogy a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt le kell töltenem a sorkatonai szolgálatot.

A sorkatonai szolgálat időmet kitöltötte, energiámat lekötötte, így érzelmi életem háttérbe került. Bajuszom levágatják. Közepes termetem ellenére nem maradtam le a többiektől, sőt a foci a Fradiban, a társastánc a Táncstúdióban olyan erőnlétet biztosított, hogy alig tudtak követni. Tekintetem kinyílt a világra, önbizalmam megnőtt. Úgy tűnt, mintha neked akarnám a világot megmutatni, mintha mindent érted tennék. Erőnlétem hihetetlen mértékben megnőtt azáltal, hogy naponta 10 km-t futottam. Minden lehetőséget megragadtam arra, hogy az idő teljen, lehetőleg a laktanyán kívül. Jelentkeztem irodalmi körbe, népi táncosnak, és karénekbe. Ezért gyakran látogattam a szolnoki Egészségügyi Szakiskolát. Itt sok lány tanult. Minden perc időm be volt osztva. Nem volt lehetőségem arra, hogy gondolataimban elmélyüljek. De takarodó előtt mindig megjelentél. Az alapkiképzés után több időm lett. El kezdtem könyvtárba járni. Elsősorban a sci-fi érdekelt, de a fantasyt nem szerettem. Leány ismerőseimmel levelezést folytattam. Felmerült bennem, hogy veled is levelezhetnék, hátha az elmúlt egy évben változtál. Remegő kézzel írtam első levelemet. Örömömben madarat lehetett volna velem fogatni, mikor az ügyeletes átadta válaszleveledet.

Kértem tőled fényképet is, amit 1968 februárjában meg kaptam tőled. Hihetetlen boldog lettem. Az a tudat, hogy az ikerlelkem írt nekem, és azt írta, hogy ő Böbe és nem Erzsi, és ő nyálazta a borítékra a bélyeget, és ő zárta le a borítékot, boldogított. De az öröm nem járt egyedül. A többi lány leveleinek végén mindig az állt, hogy csókol és egy női név, független attól, hogy komolyan gondoltuk, vagy sem.  A te leveleid az első kivételével mindig úgy fejeződtek be, hogy üdvözöl Böbe. Az egyik szemem sírt az örömtől, hogy levelet kaptam tőled, a másik szemem sírt a bánattól, hogy még annak az illúzióját is elvetted, hogy valaha nekünk egymáshoz közünk lehet. Később azt is megtudtam, hogy leveleim nem csak te olvasod, azok tartalmát édesanyád és öccseid is ismerik. De ezzel nem törődhettem, mert válaszleveleid váratlanul elapadtak. Leszereltem.

Családalapítás

 Barátaim már dolgoztak. Hétvégeken együtt jártunk táncolni a Budai Ifjúsági Parkba, vagy a Csajkovszkij Parkba. Nem felejtettelek el, de lemondtam rólad. Olyan lányokat kerestem a szórakozó helyeken, akik külsőre hasonlítanak terád. Abból indultam ki, hogy ez által, az utánad érzett fizikai vágyam csökkeni fog. Reméltem azt is, hogy a hasonló külső, hasonló belsőt fog takarni.1968. szeptember 29-én a Budai Ifjúsági Parkban pillantottam meg két barátnője társaságában leendő feleségemet. Ha oldalról rá néztem nem tudtam különbséget tenni közted és ő között. Kapcsolatunk nehezen indult. Már az első randevúra sem jött el. Mivel tudtam hol lakik, vettem a bátorságot és felkerestem otthonában. Ő csak annyit mondott, hogy nem gondolta, hogy elmegyek a randevúra. Ellentétben veled, neki kisebbségi érzése volt. Tartós kapcsolat kialakítására 16 éves kora miatt nem gondolt. Szeretett volna több fiúval megismerkedni, mielőtt párt választ. Ettől kezdve ő Mariannból nekem Zsuzsa lett. Nem hagyhattam elveszni, hiszen rád hasonlított. De azért tettem még egy kísérletet. Megnéztem a lakcímeden, a névtáblán, hogy szerepel e még a neved, majd egy levelet írtam neked. Erre válasz nem jött. Így szeretetem átadtam Zsuzsának. Azt hittem, hogy ezzel téged végérvényesen lezárlak, de szeretetem megduplázódott, megmaradt nálad és Zsuzsánál is. aki csodálkozott, hogy őt valaki szereti, hiszen ő nem szeret engem, mert nem vagyok a zsánere. Ekkor jöttem rá, hogy a szeretet nem bennünk van. Mi csak befogadjuk azt, és gondoskodunk arról az útról, hogy merre áramoljon. Ha nem építjük ki magunkban valaki felé az utat, akkor az hiába áramoltat felénk szeretetet, mi nem tudjuk azt befogadni, és fordítva. Zsuzsa bizonytalan énje mellett én biztos támaszt nyújtottam neki, így idővel belátta, hogy a jó Isten minket egymásnak teremtett. Szerelemre gyúltunk egymás iránt, de lelkem megkövetelte, hogy közöljem vele, szívemben van még másnak is hely, amit rajtad kívül senki nem foglalhat el, mert az ikerlélek érzés miatt más az a szeretet, és ha azt elveszítem, akkor mindent elveszítettem.

Az egyetem nehéz volt, csak ismételt vizsgákkal bukdácsoltam előre. Édesanyám ezt Zsuzsával való kapcsolatom rovására írta. Nem vette figyelembe, hogy az előfelvételi, a sorkatonai szolgálat miatt mennyire kizökkentett a tanulásból. Azt sem tudta, hogy a veled való kapcsolatom megszűnése szinte teljesen leépítette akaraterőmet, mivel úgy éreztem, ha Te mellettem vagy, akkor mindenem meg van, s szinte hegyeket tudok elmozdítani, de ha Te nem vagy, akkor semmim sincs és semminek nincs értelme, mert az agyam hiába mondott le rólad, a szívemben Te örökké ott maradtál. Nem azért maradtál a szívemben, mert egykor szerelmes voltam beléd. Nem azért maradtál a szívemben, mert sértve éreztem magam az érthetetlen kikosarazás miatt. Ezek a dolgok mindenkivel megeshettek életük során, akár többször is. Te azért maradtál a szívemben, mert egy olyan érzést adtál tudtodon kívül, ami keveseknek adatik meg. Ha reád gondolok, valami megmozdul bennem. Erő és bátorság tölt el, mintha egy magasabb szinten lennék. Semmitől sem félek. Érzem, a lelkem növekszik. Növekszik, és növekszik, túljut a testemen. Már kívülről látom magunkat. Egymás mellett vagyunk és mosolygunk. Nem várunk el egymástól semmit. Nincsenek erotikus gondolataink, mintha nem nélkül lennénk különneműek. Csak a puszta lét, hogy egymásnak vagyunk, a boldogság eufonikus hatását váltja ki bennünk. Semmi nincs a környezetünkben, csak a tiszta végtelen szeretet. Szilárdan érzem, hogy valamilyen szinten összetartozunk, még akkor is. ha Te ezt nem érzed. Ezt neveztem el ikerlélek érzésnek.

Mi kiegészítettük egymást Zsuzsával, egymásra voltunk utalva, ezért jelenlétedet mindketten elfogadtuk. Pedig nehéz volt, különösen az elején, mikor együttlétünkkor többször leolvasta arcomról, hogy nem őt látom. Bevallom voltak nehéz pillanataim, mikor szükségem volt a segítségedre, hogy az által plusz energiát szerezve, teljesítsem feladataimat. De erről Böbe, semmit nem tudtál. És arról sem tudtál, hogy voltak időszakok, amikor az emlékezetem téged hozott fel minden olyan esetben mikor elfogytak feladataim.

A fényképed Zsuzsa képe mellé bekerült egy műanyag tokba, majd egy pénztárcába lett téve úgy, hogy a kép a tárca nyitott állapotában sem látszott, de állandóan velem volt. Amikor a pénztárca elhasználódott, bekerült a szekrénybe a műanyag tokkal együtt. S a család fényképeinek digitalizálásakor a te képed is a gyűjtemény része lett.

Két év, tartós kapcsolat után váltál külön Zsuzsától.  Ez persze nem azt jelenti, hogy bármelyikünk is elfeledett volna. Ha Zsuzsa szerint nem megfelelően viselkedtem vele, máris a fejemhez vágta: a Böbével is ezt tennéd? És én elgondolkodtam, vajon Te is így viselkednél, mint ő, hisz ő nem az ikerlelkem. De én elfogadtam Zsuzsát, a Teremtő döntését, mert éreztem, hogy lelkével való elmélyülés csak út ahhoz, hogy hozzád jussak. Zsuzsa 6 év ismeretség után a feleségem lett. Gyermekeink születtek, és éltük a hétköznapi családok mindennapi életét. De döntéseim nagyrész úgy születtek, mintha te is részt vettél volna abban. Hiszen Zsuzsa halak jelleme, a földről elrugaszkodott látásmódja és az én erős kritikai érzékkel bíró skorpió jellemem állandó feszültség forrása lett volna, ha te Böbe nem lépsz be az életembe.  Sok ellenséget is szereztem volna nélküled, érdekeim érvényesítése miatt. Így viszont nem lett egy ellenségem se.

Veled szemben megszűnt az én és magam dualitása: nem volt egóm, melynek levétele nem tudatos volt. Mivel nem tudtam milyen külsővel találkozom veled az életben, ezért majdnem mindenkit úgy kezeltem, mintha Te lennél. Így fokozatosan mindenki felé magamat mutattam, és az életben nem tudtak kikezdeni, mert valami mindig megvédett. Ennek az ára az volt, hogy elvesztettelek.

De amikor jól mentek a dolgaink, és én hálát adtam Istennek, hogy megteremtett minket egymásnak, akkor az is az eszembe jutott, hogy az ikerlelkemmel, veled Böbe, mennyivel jobb lett volna még. Persze ez nem elégedetlenség, ez csak remény volt. Igen, remény, mely ebben az életemben mindig remény marad, mert már elköteleztem magam, mert megtaláltam az igazit, aki nem Te vagy. Te a következő leszel. Mivel azt akartam, hogy a remény halálom után is remény maradjon, ezért ideológiát kellett keresnem, mely megnyugtatja lelkem. Megismerkedtem a reinkarnáció fogalmával. Hinni kezdtem abban, ha valaki valakivel szeretne egy életet leélni, de az a valaki nem mutat hajlandóságot, akkor sincs semmi veszve, mert a Teremtő úgyis biztosítani fog egy hasonló embert, akivel boldogan leélhetem az életemet, és arra is gondja lesz, hogy valamelyik jövőbeni életemben teljesüljön vágyam is!

A 60-as idők eseményeit tartalmazó gondolatok nem most jutottak eszembe. Az azokat leíró szavak akkor és ott fogalmazódtak mondatokká, amikor és ahol az esetek történtek. Most csak emlékeztem rájuk, és valahogy úgy éreztem, hogy ezek a mondatok, az őket kiváltó érzelem halmazzal együtt minden sejtemben írásvédetten és törölhetetlenül jelen vannak, és így az emlékezéssel szinte újra éltem a kamaszkoromat.

Amikor megöregedve újranéztem azokat a filmeket, melyek fiatalon nagy tetszést váltottak ki nálam, és a tetszés elmaradt, csalódtam, de tudtam a csalódás okát, nem vagyok már ugyanaz, mint régén, azóta változtam, fejlődtem. Rád emlékezve, mintha semmit sem öregedtem, semmit sem változtam volna. Érzéseim épp olyan elevenek, valóságosak, mint régen, vagyis az idő semmit sem tudott változtatni rajta, mert annyira őszinte, naiv és teljes volt veled szemben.

Folytassuk a történetet, hol bukkantál fel életemben 2012-ben történt visszaemlékezéseim alapján.

1977-ben, 10 éves érettségi találkozónkon, mivel az elmúlt tíz évben valamennyien megnősültünk, beszámoltunk egymásnak feleségeinkről. Sörös korsók társaságában Jancsi, aki padtársam volt, keveset mondott, mert azonos ízlésvilágunk miatt mindig féltékeny volt rám. Miki megtudta, hogy az én feleségem épp úgy kőbányai, mint ő, de tapintatból másra nem volt kíváncsi. Nem úgy, mint Tibor, aki nem érdeklődött a házasságom felöl, hanem inkább rákérdezett:

-          Szereted még azt a lányt?

-          Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot, hiszen tudod a választ, mondtam kissé zavarba jőve, a kérdés váratlansága miatt, mert nem gondoltam volna, hogy emlékszik még rád.

1981-től az asztali számítógép is állandó munkaeszközömmé vált. Mivel szakmámban is egyre nagyobb mértéket öltött a számítógépek alkalmazása, és én NC és CNC gépek programozásával foglalkoztam, ezért iskolába küldtek. Számítógépeken titkosított programokkal dolgoztam. A programok pótlása elhasználódásuk után mindig sokba került a munkahelyemnek. Ezért elhatároztam, hogy megfejtem a titkosítást. Két évig ültem a számítógép előtt és szuggeráltam, árulja el, hogyan oldhatom fel a titkosítást. Bár számítástechnikai felsőfokú szakvizsgával is rendelkeztem, de nem a matematika nyelvével oldottam meg a feladatot. Richard Wágner komponálás közben nagy gondot fordított arra, hogy a kotta képe grafikailag is szép legyen, mert feltételezte, hogy a szép zenének szép a kottája is. Amikor a számítógép meghatározott memóriájának tartalmát kinyomtattam, én is grafikai hatásokra figyeltem fel, és ez vezetett a megoldáshoz. 1984-ben a megfejtésért kapott díjazás összegével, a legnagyobb címletű papírpénzzel beborítottam a szobaasztalt a feleségemnek. Miután munkám nagy teljesítménynek számított, eszembe jutottál, hogy egy ilyen nagy eseményt sem tudok megosztani veled, mert semmit sem tudok rólad. Ilyenkor látom, milyen buta is az ember, amikor szeret, és az érzelmei befolyásolják gondolatait. Úgy viselkedik, mint egy páva, aki színes tollait illegeti a párjának, hogy felhívja magára figyelmét. Vajon a dicsekvés vezet arra, hogy szeretném neked megmutatni ezt az eredményt, amit a Teremtő által adott tulajdonságok révén értem el? Imponálni szerettem volna? De kinek, hiszen Te sem tudsz rólam semmit. És miért nem a feleségemnek akarok imponálni? Úgy érzem ő mindennek részese, kivéve lelkem legmélyebb részét, melyről vele viszont nem beszélhetek, mert nem akarok neki fájdalmat okozni, nem akarom féltékennyé tenni sem. Más felöl, lettem-e volna olyan kitartó, hogy eredményt érek el e lehetetlen vállalkozásban, ha legbelül nem érzem e kényszert, hogy megmutassam neked, mire vagyok képes.

Felfigyeltem a munkahelyemen egy újonnan belépő fiatalasszonyra, akinek tűzpiros ajka, hófehér bőre volt. Mindene meg volt és ott ahol kellett, elegendő mennyiségben. Szép, ápolt keze, mindig mosolygós tekintete volt. Állandóan piros vagy fekete tűsarkú cipőben járt, ami kiemelte az amúgy is csínos vádliját. Úgy nézett ki, mint egy porcelán baba. Egy üzemi négyszögülés után, miután mindenki távozott, Magdi, a szakszervezeti titkár azt mondta: mikor veszed már észre, hogy Marika mennyire odavan érted. Ha nem tudnád, a férje teljesen elhanyagolja. És valóban közte és köztem a viszony elég bensőséges volt, de mindig a jó ízlés határán belül. Mivel ekkor már a cég tűz és munkavédelmi szemléinek állandó résztvevője voltam és ő tűzvédelmi előadó volt, ezért kapcsolatunk mindennapos lett. A feleségemmel szeretetben éltem, nem akartam kezdeményezni. Vártam, hogy kezdeményezzen, de ő konzervatív volt. Tudtam, hogy bárhogyan döntök, rosszul döntök. Nem engedhettem meg magamnak, hogy szerelmes legyek. Pedig nem lett volna nehéz beleszeretnem, olyan szép és kedves volt. De én monogám vagyok, és nem kockáztathattam sem a feleségem, sem pedig téged. Így amíg a cégnél volt, csak egy baráti viszony alakult ki köztünk, és az összeboronálás fokozatosan megszűnt.

Egyszer Németországban, és egyszer Svájcban voltam hosszabb időre kiküldetésben. Mindkét esetben felmerült a disszidálás lehetősége. Amikor NSZK-ban voltam egy régebben emigrált magyar családon keresztül több sváb családdal ismerkedtem meg. A családok korban hozzám illő lányaik révén kísértésnek tettek ki, de én fiatal házasként a lányom születése előtt voltam, ezért elálltam a gondolattól mely elszakított volna a hazától. De mindkét esetben Te is beleszóltál a döntésembe, mert attól féltem, hogy akkor többé nem láthatlak, független attól, hogy már 10, illetve 20 éve nem láttalak.

Dolgoztunk, alig jutott idő a családra. Egyre többet dolgoztunk, egyre kevesebbért. Elégedetlen voltam a világgal. Nőttek a terhek, a bűnözés, a bizonytalanság, a bizalmatlanság. Leértékelték az embert. Kiútként magamba fordultam. Nyugdíjba vonultam.

Keresés

 Nyugdíjba vonulásom után kényszert éreztem arra, hogy lássam az ikerlelkemet, annak ellenére, hogy tudtam, hogy Te sosem szerettél, de el akartam mondani neked: nem felejtettelek el, nem csak azért, mert betartom a szavamat, hanem mert az igaz szeretetnek csak kezdete van és örökké tart! És persze látni akartam a fehér-ezüst gyémántcsillogást a szemedben. Hogyan feledhettelek volna el, hiszen imádom a Hortobágyi húsos palacsintát, nap, mint nap hallani Hortobággyal kapcsolatos híreket a médiákban. S a keresztneved, mely családunkban is gyakran megfordul, a sok Erzsébet, Erzsi, Erzsók, Zsóka, Zsike, Böske, Bözsi, Böbe, Böbi, Betty, Bessy, és még sorolhatnám, emlékeztet. És emlékeztet Dankó Erzsébet, Zsóka is, aki megismerésedkor leány társaságom részét képezte, akinek nem udvaroltam, mert köztünk a viszony olyan volt, mint apa és leánya közt, vigyáztam rá. És emlékeztet Beethoven Für Elise is, mely kedvenc komolyzenei darabom. És, hogy felejthettem volna el az ikerlelkemet?

Kíváncsi voltam arra, hogy hogyan nézhettél ki az érettségi idején, ezért ellátogattam volt iskoládba, hogy a folyosókon lévő tablókon megkeresselek és lefényképezzelek. Leegyeztettem adataidat is, így fogadtak bizalmukba. Csak igazgatói engedéllyel tudtam bemenni a ma már biztonsági őrrel védett iskolába. Elmondtam, hogy megígértem neked, hogy nem felejtelek el, és hogy szeretnélek meglepni egy csokor virággal a születésnapodon, mely nekem 45 év után is örömet okozna. A tanári kar kíváncsian, meghatódva, készséggel segített. A folyosókon nem találtuk meg a tablót. Sok tabló megsérült, ezeket az iskola mélyebb helységeiben tárolták. Egyesével átnéztük az ott lévő poros tablókat is, eredménytelenül. Közben bejutottam abba a terembe is ahol téged először megpillantottalak. A tablóképeddel az iskola feltehetőleg azért nem rendelkezett, mert az iskola felújításánál a szülők is segítettek és sok tabló megsérült és kidobták, vagy csak elhordták. Kedvességükért megígértem, ha megtalállak, és lehetőségem nyílik rá, akkor tablóképedet beszkennelem és eljuttatom az iskolának.

Hónapokig tartó kétely gyötört, hogy megkereshetlek-e. A kételyt erkölcsi és vallási okokon kívül még táplálta a rólad bennem kialakult kép elvesztésének lehetősége is. Erkölcsileg azért vívódtam, mert nem tudtam eldönteni milyen hatása lesz életünkre, ha én a sors útján már elhagyott egyénnel tudatosan keresem a kapcsolatot. Azt sem tudtam előre megítélni, hogy az esetleges találkozás milyen érzelmi változásokat fog bennünk kiváltani. Vallásilag a „… ne szeresd másnak feleségét, és…” parancs okozott átmeneti problémát, de mivel én már jóval a párválasztásod előtt is szerettelek, és ez a szeretet plátói lett, ezért úgy gondoltam a szeretet nem lehet bűn. Mivel a találkozásunk nem a véletlen műve volt, ezért a rólad bennem kialakult kép sem véletlen, tehát elveszíteni nem tudom, ha megkereslek. Végül úgy döntöttem, hogy 45 év után már egyikünk családjánál sem okozhatok problémát, Erre a döntésre persze nincs racionális magyarázat és meghozatalához az egómat is le kellett győznöm.

Feltételeztem, hogy nem hagytad el az országot, és nem haltál meg.

Felkerestem az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodáját, és a Népesség Nyilvántartó Irodát, hogy megtudakolom nevedet és címed. A hivatalok a személyiségi jogok védelme miatt nem adhattak információt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hogyan folytassam a keresést.

Bekapcsoltam a számítógépet. Különböző keresőkbe beírtam a nevedet. Hónapok teltek el, mire a felhozott sok találat végére értem. A korosztályom egy része későn került kapcsolatba a számítástechnikával, ezért sokan idegenkednek a számítógépek alkalmazásától, aki pedig használja, az olyan azonosítókat ad meg melyek alapján semmit sem lehet megtudni az illetőről, ezért a keresést abbahagytam. Az online telefonkönyvek következtek, de az eredmény, hasonló volt. Ezután minden nyilvánosan elérhető veled azonos vezetéknevű egyén telefonszámát kiírtam, abból a célból, hogy felhívom őket és érdeklődöm felőled. Előnyben részesítettem a budapesti és a születési helyednek megfelelő telefonszámokat, mert bíztam abban, hogy rokonságod itt nagyobb eséllyel elérhető. Sok munkám lett. Amíg 40-50 éve az adott névből mintegy tucat volt, addig mostanra már félezer. Szerencsére olyan telefon előfizetésem volt, hogy az ország területén belül egy meghatározott időkeretig korlátlanul beszélhettem az előfizetési díj összegéért. Abban bíztam, hogy csak találok egy rokont, nagymamát, vagy nagypapát, aki szívesen kikotyogja rokona, hozzátartozója nevét, elérhetőségét. De olyan keresztnévre, hogy Erzsébet, csak három azonos vezetéknevű egyénnél bukkantam, de ők nagyon fiatalok voltak. Munkám során, melyet végig a szeretet pátosza hatott át, sok emberrel kellemesen elbeszélgettem. Most jöttem rá, hogy milyen sok embernek hiányzik a szó, az emberi kapcsolat, és boldogan beszélgettek velem, egy idegennel.

Biztos voltam benne, hogy van telefon előfizetésed, akár több is, de elővigyázatosságból, és/vagy bizalmatlanságból eredően a telefonszámod titkos, de nem csak neked, hanem a családodhoz tartozóknak is.

Tehát eredménytelenül kerestem a telefonkönyvekben és az interneten. Tudtam, hogy keresésemet az nehezíti, hogy sem az asszonynevedet nem tudtam, sem pedig, hogy hol laksz, mégsem csüggedtem el, mert személyed utáni kutakodásom boldogsággal töltött el. Az asszonynevedet úgy tekintettem, melyben vagy bent van, vagy nincs bent a leánykori neved, vagy annak egy része.

Azt a boldogságot, amit a keresésed alatt éreztem, szerettem volna meghosszabbítani az által, hogy a keresésed hosszú ideig tart általam, tehát nem siettem vele, sőt azzal is megbarátkoztam, hogy sosem talállak meg! Könnyű volt e gondolattal megbarátkoznom, hiszen ilyen körülmények közt keresésed lehetetlen vállalkozássá vált. Csodára volt szükségem, hogy megtaláljalak.

Sokáig tétlenül gondolkodtam hogyan tudnák a nyomodra bukkanni, hiszen vagy minden nyomot eltakarítasz magad után, vagy a világtól elzárva élsz. És akkor egy szikra pattant ki a fejemből: amiért én téged kereslek, annak az igénye csak bennem van, amire semmilyen keresővel nem lehet rá találni.

Tehát kellő adatok híján magamból kell kiindulni a kereséskor.

Tisztában voltam azzal, hogy az ikerlélek elméletek mitológiai, teológiai, teozófiai és pszichológiai alapokról táplálkoznak. Azt is tudtam, hogy a tudomány módszerei alkalmatlanok a hit világának bizonyítására, vagy cáfolására. Sőt, maga a tudomány alapja, hogy axiómákon áll, melyeket nem bizonyítanak, kicsit megingatja a tudomány tudományos voltát. A 80-as évektől a külföldi pszichológiai kutatások számtalan új aspektusát mutatják meg az emberi pszichének. Elfogadásuk még hit kérdése. Én itt most ikerlélekről (duál lélek) beszélek, de nem feltétlen arról van szó. Lehet, hogy testvérlelkek, vagy csak rokonlelkek karmikus kapcsolatának eredménye, amiről most írok.

Feltételeztem, ha te valóban az ikerlelkem vagy, akkor lelkeink egyforma idősek. Ebben az esetben statisztikai alapon hasonlóan sok életet éltünk meg mindketten. Karmáink közelítettek egymáshoz és már nagyon hasonlóak. Mivel a cél a lelkek egymásra találása, ezért a karmák teljesülése a földön meghatározott nagyságú és irányú helyváltoztatással jár. A hasonló karmák, hasonló helyváltoztatást váltanak ki, de az ellentétes nemnél a tükörkép irányában. Halványan rémlik, hogy ezekről egy előző életekről szóló könyvben olvastam. Úgy gondoltam, ha ismerem saját földi utamat, akkor következtethetek az ikerlelkem helyére is. (1. feltételezés)

Felmentem a netre. A Google térképen bejelöltem megismeréskori lakhelyem és a mostani lakhelyem helyét, valamint megismeréskori lakcímedet, majd a térképet bemásoltam egy műszaki rajzprogramba és összekötöttem a lakhelyeimet egy egyenessel. A Te lakcímedtől pedig egy olyan egyenest húztam, mely az én egyenesem x tengelyre tükrözött képe. Ha megérzésem jó, akkor ezen az egyenesen kell elhelyezkednie lakhelyednek. A húzott két egyenest visszamásoltam a térképre.

A rajzprogramra a megfelelő szögű egyenes rajzolása és a pontosság miatt volt szükségem, a térkép pedig egyértelműen megmutatta, hogy a felrajzolt egyenes mely utcákat hol metszi.

Átnézve a térképet egyből szembetűnt az érintett területen lévő földrajzi nevek hasonlósága. Őrmező – Vérmező. Gondoltam ez nem a véletlen műve. Ez eldöntötte a tükrözés irányát. (Mert valójában két tengely irányában lehet tükrözni. Mivel én Pestről Budára kerültem, így feltételeztem, hogy nálad is ugyan ez a helyzet, így a Pesti tükörképet lehagytam.) (2. feltételezés)

Mivel az én párom vezetékneve földrajzi nevet tartalmaz, ezért az ikerlélek érzés miatt azt feltételeztem, hogy a Te párod is hasonló vezetéknévvel fog rendelkezni, bár az esélyemet csökkentette az a tény, hogy Te eleve ilyen leánykori névvel bírsz. (3. feltételezés)

Összegyűjtöttem e feltételt kielégítő neveket, s statisztikát készítettem a nyilvános telefonkönyvek alapján, hogy melyik névből mennyi van. Feltételeztem, hogy e statisztika érvényes a titkosított telefonszámokra is.

Úgy gondoltam, hogy gondolkodásom kihat környezetemre, és amit én keresek, az azzal kapcsolatos információk nagyobb számban fognak most előfordulni, mint egyéb esetben.

Ezért figyelni kezdtem a környezetemre, hogy milyen szavak hangzanak el, melyek gyakorisága régebben kisebb volt. A következő eredményekre figyeltem fel:

-          Az egyik nap a 88 éves édesanyám arról kezdett el mesélni, hogy 1946-ban ő a húgával elment az Attila útra egy jósnőhöz, aki megjósolta életem pár mozzanatát.

-          Egy idős Hortobágyi úr telefonon azt mondta nekem: a mi nevünk felvett név, mint a Szegedi.

-          Annuska néni, régi ismerősünk elmesélte, hogy ő nagyon jóban volt a Schön családdal, de amikor a háború után kereste, már nem találta, mert minden Schön Szegedire változtatta a nevét.

-          Telekszomszédunk, akikkel már több éve ismeretségben vagyunk, viccesen bemutatkozott:

Attila vagyok, a feleségem pedig szegedi lány.

-    A médiákban is egyre gyakrabban figyeltem fel az Attila és Szegedi nevekre.

Az észlelések és a statisztika miatt gyanúm az Attila útra és a Szegedi névre terelődött.

Mivel a felrajzolt egyenesem Vérmezőn metszi az Attila utat, ezért elhatároztam, hogy kimegyek a helyszínre, és a metszés helyén átnézem a kaputelefonokat, hátha találok Szegedi vezetéknevet. Imádkoztam a Teremtőhöz, hogy legyen ilyen név, és tegye lehetővé, hogy lássalak, mert ha a név és cím egyezik is, az csak az én elvárásaimnak felelnek meg, mert nem biztos, hogy Szegediné azonos lesz Hortobágyi Erzsébettel. Ezért úgy gondoltam, hogy a fényképedet kinyomtatom, és ha lesz Szegediné, akkor neki felmutatom másnap abból a célból, hogyha felismeri, akkor kétség nem fér az azonossághoz.

Miután kimentem a helyszínre, az Attila útra, az egyenesem metszéspontjára, a kaputelefon harmadik oszlop utolsó sorába tintával az volt írva Szegedi Gy. Egy lakó megkérdezte kit keresek, majd válaszom után azt mondta a Gyuri biztosan itthon van. Így megtudtam a keresztnevet is. Nem hittem a szememnek, hogy eredményre jutottam az ikerlélek érzésem alapján.

Találkozás

 És másnap, 45 év után 2012.01.13-án találkoztunk. De már semmi sem úgy volt, mint régen, amikor bementünk a házba és csöngettünk az ajtó előtt. Most utamban állt a kaputelefon. Ha megnyomom a gombot, mit mondjak a mikrofonba. Ki van a másik oldalt, ő, a férje, a gyermeke? Miért engednének be egy olyan világban, ahol bezárkóznak az emberek és fallal veszik magukat körül. Ezért vártam az utcán, a szélben, a hidegben. Figyeltem a ki-be menő embereket, hátha valamelyik ismerős lesz. Körülbelül egy óra múlva, amikor már másodszor láttam azt a személyt, akinek vonásairól el tudtam képzelni, hogy ő az, akit keresek, gyűlt bennem össze annyi adrenalin, hogy meg mertem szólítani.

-          Bocsánat, nem ön Szegediné?

-          De, igen én vagyok. Miért?

Elővettem gyorsan a fényképet, és megmutattam neki, hogy ismeri-e, és reméltem, hogy ezzel a bizalmába fogad. A fényképedet felismerted, de reám nem emlékeztél. Zavart voltam, mert ez a variáció eszembe sem jutott, hogy nem fogsz rám emlékezni. Zavart az is, hogy az első cím, ahova mentem telitalálat volt. Téged alaposan megnéztelek. Észrevettem az arcodon és orrodon lévő, apró sárgás-barna foltokat, elszíneződött gyöngysor fogaidat és színeiben tompult szemeidet. De szemeid mélyén ott ragyogott a fél lelkem, mint 15 éves korodban. Utca zajától, hidegtől zavartatva próbáltam hirtelen elmondani neked, mit éreztem éveken át irántad, de az ikerlélek érzésről még nem mertem szólni, és keresésed történetét rögtönözve megmásítottam, mert feltételeztem, hogy az igazat, annak fantasztikus volta miatt nem hinnéd el. Elmondtam, hogy szeretetem átnyúlt az öreg koromra is. Jóleső érzés volt szemedbe mondanom, hogy nem feledtelek el. Először szabódtál, hogy így is szeretetben élsz, majd elnézést kértél, ha valaha megbánthattál, majd megkérdezted, hogy egyedül élek-e? Miután elmondtam, hogy 38 éve rendezett családi körülményeim vannak, rákérdeztél, hogy a feleségem tud-e arról, hogy én most veled találkozom, mert Te a helyemben elhallgattad volna. Közöltem, hogy a feleségem elöl nem titkoltam el semmit. Elmondtam, hogy majd egy fényképet vissza szeretnék juttatni hozzád, azt, amit Miklós barátomnak adtál. Megköszönted, hogy szerettelek, én pedig megköszöntem, hogy találkozhattam veled, majd elváltunk.

Amikor hazamentem, elsírtam magam, patakokban folyt a könnyem, nem azért mert megtaláltalak, hanem azért mert megtalálásod nekem azt jelentette, hogy nagyobb esélye van annak, hogy van ikerlélek és te vagy az én ikerlelkem, mint fordítva, és akkor nagyobb esélye van annak is, hogy van valóban reinkarnáció is.

De valamit Te félre is érthettél, mert egy hónappal később, amikor a Mikinek adott fényképedet akartam visszaadni, és vártam ugyanúgy az utcán, közeledésemet majdnem zaklatásnak fogtad fel, és elszaladtál előlem. Azt mondtad futtában, hogy ez már majdnem zaklatás, nyomozás utánad. Arckifejezésed, azóta is őrzöm; mintha tudatában lettél volna annak, hogy amit teszel azt meg kell tenned valami miatt, miközben azt is éreztem, hogy tudtad, ezzel fájdalmat okozol. És valóban, ez nagyon bántott engem, mert kísértetiesen hasonlított a 45 évvel ezelőtti elváláshoz, pedig én csak örömet akartam okozni, mindkettőnknek. Úgy tűnik, mintha egész életem során valamilyen belső indíttatásból eredően menekülnél előlem, pedig én, nem üldözlek. Félelmednek nem tudom az okát.

Fényképedet levélben küldtem vissza. És a levélben megírtam ikerlélek érzésemet is. 1966-ban hozzád egy 4 versszakos verset írtam. 1968-ban, egy 5. versszakkal kifejeztem az ikerlélek érzésben való megingásomat. Később az 5 versszakot az interneten megmérettettem. A verset szépnek találták, de javasolták, hogy pár versszakkal egészítsem ki, és foglaljak állást az ikerlélek érzésemben. Miután 2012-ben találkoztam veled, további 3 versszakkal kiegészítettem a verset. Ez is a levélbe került. Adtam internet elérési címet, de mondanivalóm téged nem érintett meg! Szenvedtem a kommunikáció hiányától! Reméltem, hogy találkozunk még és személyes múltunk megismerésével olyan adatok birtokába tudok jutni, melyekkel az ikerlélek érzést megerősíteni, vagy elvetni tudom. De ez csak rajtad múlt!

Amikor lottót veszünk, tudatában vagyunk annak, hogy milyen kicsi az esélyünk a nyerésre. Mégis megvesszük a szelvényt. Nem a nyerést vesszük meg, hanem az esélyt a nyerésre. Most én is lottóztam, csak másként.

A lélekbe vetett hitem nem bizonyítható, mint ahogy az sem, hogy egyszer élünk. Az én életemben megvolt a lehetősége annak, hogy felkeressem azt a személyt, akit, ikerlelkemnek éreztem.

Amennyiben a hitem nem igaz, és én mégis zavartalak Böbe, akkor elnézést kérek a naivitásomért!

De ha igaz a hitem, és én nem kerestelek meg, akkor, hogyan magyarázom meg neked, hogy miért nem kerestelek meg?

De ha igaz a hitem, és én megkerestelek, akkor magyarázat nélkül tanúbizonyságát adtam, hogy az ikerlelkünket sosem feledhetjük el!

Én azt hiszem, hogy ez egy próbatétel, melyet pont Te adtál fel nekem. Ezt sugallta egy álmom is.

A levél elküldése után pár nappal volt egy csodálatos álmom. Egy meseszép nőről álmodtam, akibe egyből beleszerettem. Beszédbe elegyedtem vele, de ő minden kérdésemre rendkívül udvariasan, mosolyogva, futva, kitérő válaszokat adott. A tűsarkú cipőben lévő nő, sötétkék térdfeletti szoknyát, fehér blúzt viselt, kezében színes irattartót tartott maga elé, miközben kölcsönös vonzalmat éreztem. Szeme fehér-ezüst gyémántcsillogást mutatott, mintha régi ismerősök lennénk. Felébredtem.

Álmomat értelmezve arra a következtetésre jutottam, hogy az ikerlelkemmel álmodtam, aki fél. Fél kapcsolatba kerülni velem. A kezében lévő irattartó alapján mintha azt mondaná, értsd meg, nem tehetek, nem mondhatok mást, mert minden előre meg van írva, és társadalmi kötöttségeknek is meg kell felelnem.

Nem adtam fel próbálkozásaimat és újból levelet írtam. Mivel nem léptél velem kapcsolatba, ezért feltételeztem, hogy a leveleimet olvasás nélkül dobtad ki. Úgy gondoltam, ha mondanivalómat nyílt levelező lapon közlöm, azt a kidobás előtt még elolvashatod. Mivel ez sem hozta meg a kívánt eredményt, ezért szelvényes bélyeggel leptelek meg, ahol a szelvényen a fényképed látható, a bélyeg pedig korlátlanul felhasználható belföldi forgalomban. Ezt ragasztottam születés és névnapi üdvözlő lapodra, abban reménykedve, hogy azt így elolvasod.

Én az eddig leírtakról szerettem volna egyszer veled beszélgetni azért, hogy levonjam a következtetést, hogy mennyiben hasonlítunk, mennyiben vagyunk tükörképek és különbözőek. Már az a tudat, hogy ismered a gondolataimat, elég lett volna nekem arra, hogy lekerülj a bakancslistámról.

De azt hiszem, feladom, mert nem akarlak az ellenségemmé tenni, és mert olyan vagy nekem, mint amit véletlenül egy hídról a Dunába ejtettek: elveszett. De vajon elveszett-e az, akiről tudjuk, hogy van, és hol van? Azt szokták mondani, hogy a remény utoljára hal meg. De készülj fel, mert nálam a remény a következő életeimben is él!

Más lesz a nevünk, másképp nézünk ki, más tulajdonságokkal fogunk rendelkezni, mások lesznek az érzelmeink, de mindkettőnk testét ugyanaz a két fél lélek energiája tartja életben, mint a mostanit, és ez az értelmes energia fog arról is gondoskodni, hogy egymásra találjunk. Mindez be fog következni, és szeretetteljes körülmények közt családot alapítunk. Hétköznapi anyagi gondjaink nem lesznek, azért dolgoznunk nem kell, mert arról a Teremtő fog gondoskodni. Munkánk gyümölcse pedig családunk megelégedésének, boldogságának forrása lesz. Ugye, milyen fantasztikus!

Sokan még a gondolatától is félnek. Én nem azért születtem a földre, hogy revízió nélkül elfogadjam az átlagemberek hit és gondolatvilágát, nekem azok a gondolatrendszerek kellenek melyek időt állóbbak, és több fér bele, mint amit a hatalmon lévők elvárnak és belénk sulykolnak. Nekem a gondolat szabadsága kell!

Életem során tíz körül van azon esetek száma, melyek megtörténtek velem, de a jelenlegi tudomány alapján nem következhettek volna be. Ezeket az eseményeket hitem megerősítésének tekintettem! Az utolsó ilyen esemény az volt, amikor keresésedkor, az ikerlélek érzésem alapján az első cím, ahova mentem a Tied volt, és az első ember, akit megszólítottam az Te voltál, pedig sem a címedet, sem pedig a nevedet nem ismertem, és azt sem tudtam, hogy nézel most ki!

Utószó

 És egyáltalán hogyan találhattam rád, ha a mi világunkban mindennek oka és okozata van, ami kizárja a véletlen létezését. Ezt csak úgy tudom elképzelni, hogy bennünk van valami közös, ami mindkettőnket szolgál, ami olyan megérzést juttatott a fejembe, melyen elindulva megtalálhattalak. (felettes lelkünk, vagy a Jungi kollektív tudat, információs mező) Ha nem vagyunk elég fejlettek, akkor érzéseink cserbenhagyhatnak minket és naivitásunk áldozatai leszünk. És honnan tudjuk e világból, hogy naivak voltunk-e, vagy sem?

Máté evangéliuma szerint „Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Ez azt jelenti, hogy a fát gyümölcséről ismerni fel”. Vagyis a jó megérzés eredményre vezet, és fordítva!

Én nem kerestem az ikerlelkemet. Mégis úgy hiszem, megtaláltam benned. Az, hogy te nem ismertél fel, attól még az ikerlelkem lehetsz. (Ha nincs ikerlélek, akkor szoros karmikus kapcsolatban vagyunk!)  Nekem nagyszerű élményt jelentett, hogy megtaláltalak. Felért egy csodával, mert az volt. Hisz az ikerlélek érzés egy csodálatos dolog. Képzeld el, hogy sok-sok életünk van és mindegyikben lehet számtalan szerető testvérünk, egy vagy több párunk, és egy édesanyánk, egy édesapánk. De valamennyi életünkben ikerlelkünk mindig ugyanaz az egy! Az, hogy megkerestelek, részemről egy vetés volt, melynek gyümölcse nem ebben az életben érik be!

S a helyszín, ahol mindez megtörtént, egy csodálatosan berendezett színpad, mely nekem a világ legszebb városa, Budapest. Amikor édesanyámtól hazafelé tartok, keresztül a Petőfi hídon, meseszép panoráma tárul elém, észak felé nézve nemcsak a Dunát látom, hanem mindazokat a helyeket, ahol életünk nagy része lezajlott. Ez érzelmeket gerjeszt bennem. Egész életünkben csak pár kilométer távolságra voltunk egymástól, egyetlen buszjárat, a 139-es kötött össze bennünket, és véletlenül sohasem találkoztunk. Ez nem hagy érintetlenül engem.

Reménykedek abban, hogy a következő színpad is a mostanihoz hasonlóan szép lesz, melyben téged ugyanúgy megtalállak, mint ebben, elfogadóan, de örömteli kapcsolattal megajándékozva.

Te is tudod, hogy jobban hiszek a reinkarnációban és ikerlélekben, mint az egyszer élünk létformában, de nem megrögzött hívőként. Keresem a bizonyítékokat, bármely oldalt erősítik is azok.

Érdekes dolog, ha csak rád gondolok, akkor egy magasabb rezgésszámú állapotba kerülök. (pl. élvezettel néztem a tucat filmeket, amíg rád nem gondoltam, attól kezdve viszont nem kötöttek le, és a komolyabb mondanivalójú filmeket tudtam csak egy jó ideig megnézni.)

És ha mindezek ellenére mégsem vagy az ikerlelkem, akkor tévedésben éltem le boldogan egy teljes életet, melyben e félreértés révén megértőbb társa tudtam lenni feleségemnek és nyitottabb tudtam lenni a szeretet által a világ felé. De nem hiszem, hogy vesztettem. Azt sajnálom, hogy nem voltál partner abban, hogy segítségeddel, sokkal többet tudjak meg az ikerlelkekről.

Melléklet.

Adatlap: Az eredeti dokumentumban képek és minden emlékezetemben fellelhető adat Hortobágyi Erzsébetről fel van sorolva. Az adatokat személyiségi jogok védelme miatt nem tüntetem fel. Az adatok leírására csak egyetlen cél miatt volt szükség: megvédeni az emlékezet helyességét. Mivel adataid részleges ismerete miatt esetleg kiszolgáltatottnak érezheted magad, ezért erkölcsöm megkövetelte, hogy minden általam ismert adatodat magamról is megadjam, remélve, hogy azokkal Te sem élsz vissza, mint ahogy én sem tenném!

 

Asztali nézet